Zsoldos Péter

Élete

Fiatalkorában sokat olvasott olyan szerzőktől, mint Jack London vagy Kipling. Később pedig tudományos könyvek érdekelték csillagászat, földrajz, geológia, majd a régészet témakörökben. Szentesen érettségizett a Horváth Mihály Gimnáziumban. Ezután zeneszerzést tanult, 1949 őszén felvették a Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés tanszakára, ahol 1956 tavaszán megkapta zenetanári és kóruskarnagyi diplomáját.[2] Ezt követően a Magyar Rádióban lett zenei szerkesztő-riporter, közben 1963-tól 1967-ig a bölcsészkaron pszichológiát tanult. A tudományos-fantasztikus irodalommal 1957 után kezdett foglalkozni. Elsősorban tudományos-fantasztikus műveiről ismert Magyarországon.

zsoldos_peter-720x340

Stanisław Lemhez hasonlóan kritikusan nyilatkozott a 80-as évek közepén sci-fi műfaj népszerűségének negatív hatásáról, felhígulásáról és műfaj mellett megjelenő szubkultúráról, aki szerinte többek között “a horrort és a pornót becsempészők, az áltudományos mítoszteremtők”.

1998-ban az Avana Egyesület és Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata megalapította a Zsoldos Péter Díjat, amellyel évente a magyar tudományos-fantasztikus irodalom kiemelkedő alkotásait díjazzák.[3]

Munkássága

Novellák

1997 – A jó testőr (X Magazin, II. évf. 11. szám, 1997. november)

2007 – Severus (Galaktika, XXVIII. évfolyam 210. szám, 2007. szeptember)

Regények

A két hivatása (zenész és író) viszonyáról önmaga írja A feladat című regényének harmadik kiadásának előszavában: „A zenei forma és szerkesztés minden más művészetnél szigorúbb törvényei és ugyanakkor a fantázia szabadsága, ami éppen e törvények szigorúságából fakad, nagyszerű iskola volt.“ Az Ellenpont című regénye már a címében is tükrözi ezt a viszonyt.

1963 – A Viking visszatér
1969 – Távoli tűz
1971 – A feladat
1973 – Ellenpont
1977 – A bunker tévéfilmsorozat (Boldizsár Miklóssal közösen)
1979 – Portré négy ülésben
1983 – A holtak nem vetnek árnyékot
1988 – Az utolsó kísértés

Zsoldos_Péter_(1930-1997)

A Viking visszatér, a Távoli tűz és Az utolsó kísértés című könyvek trilógiát alkotnak.

Egyes regényeinek címét (A Viking visszatér, Távoli tűz, Ellenpont) a Solaris együttes számcímül választotta.

A Portré négy ülésben életrajzi regény Muszorgszkijról.

A feladat című könyvét 1975-ben megfilmesítették.

Forrás:

Zsoldos Péter Wiki

zsoldos1