Szerző: Marco

Tisztelt Kurátorok és Pályázók! A szakmai zsűri tagjai közösen úgy határoztak, hogy az irodalmi stílus, a dramaturgia és a műfaj jellegzetességeinek szakmai szempontjait figyelembe véve, 2019-ben nem ad ki díjat sem regény, sem pedig novella kategóriában. Ennek oka elsősorban az, hogy a megjelent írásművek idén nem hozták a science fiction nemzetközi trendjeinek színvonalát, a Zsoldos-díj ugyanakkor a hazai magas színvonalú tudományos fantasztikus írásainak díja. Jóllehet a zsűritagok egyenként és közösen is kialakították a rangsort, azonban az alaposan kidolgozott szakmai szempontok alapján egyik munka sem érte el a 90%-os értékelést. Olvasásaink során természetesen sok esetben találkoztunk jó ötletekkel, azonban legtöbb esetben hibádzott a nívós irodalmi kivitelezés, más esetekben pedig a felvetett téma is klisészerűnek bizonyult. Mindezen kívül általánosságban véve is szeretnénk felhívni a figyelmet a helyesírásra, a stílusra, valamint a megfelelő irodalmi szerkesztői munkára. Egyúttal arra is, hogy egy irodalmi műben nem csak a csattanó számít, hanem a jellemábrázolás, a cselekményvezetés, a világépítés, valamint a különböző arányok betartása is. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy...

  ACSAI Roland: A kilencöves tatu. Galaktika 327. „A Szív űrállomáson két asztronauta hallgatta a fotonok zenéjét”. Így szól az első mondat – rögtön a líra frekvenciájára hangolva az olvasót. A világűr poézisének és fenségességének ellenére pillanatokon belül észhez is térünk, hisz egy „alapvetően életellenes környezetben” járunk/lebegünk szkafanderben, míg a Föld űrszemétbe burkolva kering a távolban. A modern meseként előadott történet az „utolsó ember(ek)” tematikáját idézi meg, csakhogy ezúttal már nem az erőforrások/energia/táplálék nélküli, egymással harcoló/rivalizáló túlélők földi közegében kell egy kiscsaládnak (anya, apa, kislány) túlélnie, hanem az űr életidegenségében és az ott rekedtek kolóniáival. Akció és líra, A kisherceg világa és a „hard SF” elemei olvadnak egybe remekül ebben a rövid írásban – ilyen szép képekkel, észrevételekkel: „A nagy hulladékmasszát {nézték}, amiben ott csillogtak a használaton kívüli műholdak ezüstösen fénylő könnycseppjei, a gazdátlan franciakulcsok, amiken még ujjlenyomat sem volt, és talán ott volt valahol a világ első űrsétájakor elszabadult kesztyű is.”   BENEDEK Szabolcs: Az ütközés. Galaktika 326. Az űrhajók, hipertér, féreglyukak és a...

REGÉNYEK   BAKTI Viktor, Integrálva, Könyvmolyképző Kiadó Klasszikus nagyregény szerkezetű mű: mintegy féltucat szereplő sorsát kíséri végig, kitekintve a múltra mint okra; ezek az életutak a regénycselekmény folyamán érintkeznek, befolyásolják egymást, szétválnak, majd a tetőpontban összeütköznek, hogy a szereplők saját jellemük törvényei szerint előidézzék a megoldást. A világ, amelyben mozognak, erősen disztopikus: a technicizált társadalomban az emberek is „kiborgizálódnak”, mesterséges testrészek és implantok sokaságával javítják életlehetőségeiket. A társadalom kasztokra oszlik, ez azonban a cselekményben nem játszik szervező szerepet, általában véve is kevés társadalmi mozgást látunk, bár ilyen a természetes életre törekvők visszahúzódása az önellátásba, kisebb mértékben a Tiszta Hús Testvériség. A jelzett társadalmi feszültségek megoldására az író a lezárásban sem tesz kísérletet: szereplői sorsát lezárja, de a társadalomban egészében minden marad ugyanaz, ami volt. Jól kidolgozott szereplők mozognak e térben, Delphoi, Jarred, Victor, Hector, Yolanda sokoldalúan jellemzett, élő alakok. A jövő világ rajza szegényesebb, a kunyhótól a palotáig, a farmtól a nagyvállalatig csak annyit látunk a környezetből, amennyit a szereplők cselekvése szükségessé tesz. Ez azért...

Regény értékelések Fedina Lídia: VirokalipszisFedina Lídia, úgy hiszem, ismét valami maradandót alkotott ezzel a regényével. Az alapötlet, a cselekmény egyaránt lenyűgöz, ébren tart, újat mond. Nagyon tetszik az egyes részek sajátos időszerkezete. A regény utolsó fejezete egy külön, önálló novellaként is megállná a helyét, talán annak is készült és csupán utólag lett hozzákapcsolva a regényhez. Itt stílusbeli váltásnak vagyunk tanúi, és a párbeszédekben is felfedezni egy másfajta szóhasználatot, mint amit a korábbi 200 oldalon megszoktunk. Érthető, hiszen más korban, térben játszódik. Egyazon faj két eltérő felépítéssel és gesztusnyelvezettel van jelen, így a gondolkodással is bíró típusával való találkozás csúfosabb véget ér, mintha a megszokott humanoid tipusuk „hét treok” után is csak ugyanazt az ostoba és önpusztító formájukat hoznák, mint korábban, amikor az első virinok megjelentek az akkor még zöld bolygón. Ebben, az utóbbi fejezetben a korábbi komorság helyett hirtelen humorral találkozunk, és szinte már sírva nevetünk saját fajunk meggondolatlanságain. Jó lenne, ha ez a történet-ötlet-cselekményvezetés a karakterek jellemében, egymáshoz való viszonyában...

Újra szélbe szórni… Tudom, a cím nagyon csúnyán és öntelten hangzik, de ha már valami papírra került, és ki is adták, az olvasó meg elolvasta, ott már minden szöveg felesleges, hiszen befejezettek a dolgok, nem érdemes, de nem is lehet megváltoztatni. Esetleg majd a következő „tisztalap fölé hajlásnál…” Persze a kritikus csak álltatja magát, hogy valami értelme van a szövegelésének, mert amikor a szerző a lap fölé hajol, nem az intelmekkel van elfoglalva, hanem az alkotással.Azért van egy időszak, amikor végig lehet „tiszta fejjel” gondolni a dolgot. A régi görögök úgy tartották, ha megírsz valamit, tedd a fiókba tíz évre, és ha még akkor is tetszik, amikor előveszed, az egy jó írás. Ám manapság kinek van erre ideje? Sokszor még arra sincs, hogy becsületesen végiggondoljuk, mit is akarunk csinálni, és mit is csinálunk. Majd a kiadó, majd a szerkesztők... Pedig egyszer és mindenkorra meg kellene jegyezni, hogy amit mi rontottunk el, rosszul írtunk, felületesen kezeltünk, az úgy is marad. Csak magunkban...