Újra szélbe szórni…
Tudom, a cím nagyon csúnyán és öntelten hangzik, de ha már valami papírra került, és ki is adták, az olvasó meg elolvasta, ott már minden szöveg felesleges, hiszen befejezettek a dolgok, nem érdemes, de nem is lehet megváltoztatni. Esetleg majd a következő „tisztalap fölé hajlásnál…” Persze a kritikus csak álltatja magát, hogy valami értelme van a szövegelésének, mert amikor a szerző a lap fölé hajol, nem az intelmekkel van elfoglalva, hanem az alkotással.
Azért van egy időszak, amikor végig lehet „tiszta fejjel” gondolni a dolgot. A régi görögök úgy tartották, ha megírsz valamit, tedd a fiókba tíz évre, és ha még akkor is tetszik, amikor előveszed, az egy jó írás. Ám manapság kinek van erre ideje? Sokszor még arra sincs, hogy becsületesen végiggondoljuk, mit is akarunk csinálni, és mit is csinálunk. Majd a kiadó, majd a szerkesztők… Pedig egyszer és mindenkorra meg kellene jegyezni, hogy amit mi rontottunk el, rosszul írtunk, felületesen kezeltünk, az úgy is marad. Csak magunkban bízhatunk. Ha véletlenül egy szerkesztő kijavítja a hibáinkat, rajtunk már az sem segít, mert az olvasó ugyan már nem találkozik a hibákkal, de számunkra örökre ott maradnak…
Természetesen ezeket csak én mondom, szerencsére másnak más a véleménye, és mindenkinek más. A sok másságból tevődik össze egy általánosan megszívlelendő. Hát íme, tessék, hogy klasszikust idézzek: itt az írás, olvassátok érett ésszel, józanul…
REGÉNYEK
Ronil Caine: Lilian
Ha a klónozástól eltekintünk, egy közepes szerelmi történet. Az viszont igaz, a hős minden problémáját az sf szál okozza. Tehát ha kivennénk ezt a szálat, nem volna tovább probléma, vagy azok más jellegűek lennének. Lem Solarisában a női főszereplő ugyanezekkel a problémákkal küzd, mint Lilian. Szerencsére a szöveg igen jól olvasható, csak azt a ködös, beszűkült világot nem sikerült ábrázolni, amit egy múlt nélküli ember érezhet.
John Cure: A fekete esernyős férfi
Minden attribútuma mellett ez nem science-fiction. Inkább egy barátság története. Sajnos az írás stílusa gyakran törik. Valamiért az író „tényleíró” formát használ, ám ez sajnos nem több, mint egy általános iskolai fogalmazás szintje. Máskor pedig kitör rajta a pátosz, és majdnem minden köré glóriát von. Egyenletesebben olvashatóbb lett volna. Még a hősnek is megbocsájtottuk volna a mindent lebíró hősiességet. Nem science-fiction.
Fedina Lídia: Hét pecsét
Ha a szerző kitűzi a célt, akkor úgy bele tud lendülni, hogy egyik katasztrófa a másikat éri. Különböző történetek lazán összefogva tartanak egy közös vég felé. Az apró helyzeteket és a szereplőket realisztikusan kezeli, jeleníti meg.
Fedina Lídia: Virokalipszis
Miután a könyv utolsó harmadán is túljutottam, nagyon furcsán éreztem magam. Amikor a szerző a legfontosabb kérdéseket veti fel, akkor fordul a szövege száraz paródiába. Hiába akarom komolyan venni a felvetett problémákat, a szereplők és a megjelenített helyzet ellene dolgoznak. Aztán a végén a „jutalom” olyan, mint egy rossz képregény befejezése. Pedig nagy lehetőségek voltak benne. Jók voltak a szereplők, izgalmasok a helyzetek, csak az utolsó harmad az egészet megkérdőjelezte. Pedig a történet logikája szerint beleillett a folyamatba.
Havasréti József: Űrérzékeny lelkek
Azzal kell kezdenem – amit már a fülszövegben a figyelmembe ajánlanak –, hogy minden látszat ellenére ez nem sf. Jó a történet, élnek a szereplők, csak valahogy a problémák inkább filozofikusak, mint fantasztikusak. Pedig van itt minden, ami egy sf-be kell, de győz a bölcsész-filozofálás. Sajnálom. Azt pedig nem értem, ha mindenkinek tiszta, hogy ez nem tudományos-fantasztikus, akkor miért nevezték? Tehát ez sem sf.
Lovas Lajos: Törzsszövetség
Kegyetlenül keserű, röhögtető paródia a világunkról. A szereplők kisstílűek, néha még gonoszak is, olyanok, mint mi a hétköznapokban. Két röhögés között azért elgondolkodik az olvasó, milyen világot is építgetünk mi? Szívem kedvenc szereplője a Wukettő nevű kínai.
Kocsis Ferenc: Bendő
A szerző írás közben állandóan zavarba kerül a saját szövegétől, nem tud felnőni ahhoz a világhoz, amit létrehozott. Amikor már látszik, hogy nagy a baj, akkor a főszereplőre isteni tulajdonságot aggat, így be tudja tuszkolni az általa álmodott paradicsomba. Sajnos ez a paradicsom olyan, mint amit Jefremov írt valamikor az 1950-es években, itt minden nagyszerű, csak ha megkaparjuk, akkor kiderül, hogy nem igazi anyagból van. Pedig a szerző egy izgalmas utat választott: a naplószerű mai magyar valóságot. Sőt, a helyszíneket akár egy térképen le is tudnánk követni, ha akarnánk, csak a valóság megemelésébe az olvasó dereka fájdul bele. Pedig minden jónak indult.
Molnár Csaba: A széttört idő legendája
Megértem az írót, hogy mindennek tüzetesen utánanézett, és megpróbálta pontosan ábrázolni…. de sokszor éreztem úgy, mindez az igyekezet felesleges volt. Ki kellett volna gondolni egy jól összefogott történetet, jó szereplőkkel. Olvasás közben megint előjöttek régi kétségeim: a világ megváltását vagy a dolgok helyrebillentését miért pont a süllyedő Titanicon kell elkezdeni? Miért nem lehet egyszer már azzal megváltani a világot és az emberiséget, hogy Mariska nénit pontosan hatkor reggel felébresztjük, hogy még időben meg tudja fejni Riskát? Miért kell mindig látványos vagy nagyon ismert történelmi tényekhez odacsapódni? Titkon is végbemehetne a csoda. Ha a szerző már annyit fáradozott, hogy minden szereplője és minden történelmi tény a helyén legyen, még egy kis ráfordítást megért volna utánanézni pár dolognak, ténynek. És ne írjon le olyat, hogy “nagy árkus betűkkel kezdett írni a papírra”. A papír árkus, a betűk azok nem… és a paradicsom megelőzte a korát!
Turcsányi Ervin: A Seol bolygó foglyai
Sajnos az egyetlen igazán „tökös” sf a pályán. Élvezetes, kalandos. Azt kapja az olvasó, amit vár és amit ígértek neki. A furcsa, de jól megírt szereplők teszik a dolgukat. Ha harc van, az olyan túlfeszített, hogy néha már paródiába hajlik, ám az író mindig idejében visszafogja magát. Van kaland, barátság, szerelem, minden, ami kell. A történetben nincsenek ugyan nagy mélységek, de az olvasást alig lehet abbahagyni, és nem csak attól science-fiction, hogy a legtöbb attribútum előkerül. Néha kicsit zavar, amikor a szereplők elkezdenek „filozofálni”, de megbocsátható. Jó a befejezés, megmutatja, mi teszi az embert emberré. Ezekkel a hősökkel vállalnék még pár kalandot.
Vékony Krisztián: Sors-algoritmus
Az nem baj, hogy a szerző minden erőlködése ellenére nem tud túllépni a maga hétköznapi valóságán, abból még lehetne jó és izgalmas dolgokat kikerekíteni, de egyenetlen a mesélés, és sokszor szinte kiskamaszos a történet túlhajtása. Most értettem meg, hogy a szerzők miért szeretik a történeteiket idegen világokban, messzi tájakon játszatni, mert az ismert valóság leránt, elgáncsol. Hiába vannak a metró alatt csodák, porosak a falak és szürkék. Az ötlet pedig sajna nem tudta kitölteni a történetet. Néha zavaró üresjáratok vannak benne. Az írás soha nem a valóság, hanem annak sűrített mása, legalábbis annak kellene lennie. Igazából ez sem science-fiction.
Michael Walden: Eshtar – Első könyv; Michael Walden: Eshtar – Második könyv
Ezzel a könyvel kapcsolatban sok mindent nem értek. Mi ez a „minden sf-nek vélt irányzatot, meg fantasyt is magamba olvasztok” igyekezet? Persze vannak űrhajók, űr és egyéb csaták, de attól még nem lesz tudományos-fantasztikus. Főleg, hogy itt aztán a tudományról szó sem esik!
Hol volt a szerkesztő, aki gondozta volna a szöveget? Olyan szövegbéli slendriánságok fordulnak elő benne, hogy az olvasó kizuhan a történetből. Hogyan lehet ebben az időben, ebben a világban romkocsmákat emlegetni? Vagy a távoli és más környezetben mai kifejezéseket használni? Az sem világos, ki miért harcol. Sokszor már annyira nagy a kavar, hogy az olvasó számára semmi nem tiszta. A mindent lebíró hős/nő jelleméről, megjelenéséről már nem is szólva. Igazából bármennyire „kozmoszrengető” személyiség, nem szeretnék vele együtt vacsorázni, mert még kellemetlen helyzetbe hozna egy négy csillagos étteremben.
Miután mindenen átverekedtem maga, nem tudom eldönteni, hogy a “folytatjuk” az most jutalom vagy fenyegetés? Nem science-fiction.
NOVELLÁK
Andrej Iljics Dajcs: Bontás
Hangulatos, jól megírt világ. Talán még sf is.
Molnár Csaba: A féreglyuk
Egy csomó sf közhely, de logikusan végigvezetve. Semmi új, de jól olvasható.
Wágner B. György: Konok rokonok
Jópofán megírt történet. Még sf-nek is elmegy, hiszen vannak benne a műfajra jellemző attribútumok.
Acsai Roland: Aki bújt
Kitűnik, hogy aki tud írni, annak nincsen szüksége bonyolult kellékekre és világra. Egyszerű módon is meg lehet írni egy hideglelős világot. Nincsenek ugyan benne űreszközök, de erősen beletartozik a műfajba.
Ronil Caine: A felvétel
Jól megírt történet. Nekem csak az a szőrösszívű kérdésem van: ki zárta el a felvevőt, és mikor? Vagy elzárta-e egyáltalán…?
Dési András György: A kalapos ember.
Szerintem nem sf.
Michael Walden: A Szörnyeteg
Igazából nem vág a témába, de visel pár megfelelő jegyet magán. Ha nem vagyok szőrszálhasogató, akkor beletartozik az sf-be.
Benedek Szabolcs: A cunami.
Ez sem sf, pedig jól megírták.
Fedina Lídia: Megölni Hitlert
Az örök dilemma: hülyének született a gyerek, vagy annak neveltük. Jól pergő történet, de könnyen feledhető….
Ronil Caine: Nehéz válás
Egyszerű történet, rövidsége ellenére is tartalmas. Mi a baj azzal, ha azt kapjuk, amit szeretnénk? Erősek az sf szálak is.
Haklik Norbert: Csirke 1.0
Kár, hogy elmeséli a történetet, nem a szereplők bonyolítják a sorsukat. De jól megírt, és jól olvasható.
Toochee: A tömeg bölcsessége
Klasszikusan megírt novella, jó adag ismeretterjesztés is van benne (szerencsére nem erőszakosan). Olvasás közben az az érzésem, ha az író nem is járt ott, ahol a szereplői élnek, de a „gugliban” bebarangolta a helyszínt. A vége kicsit talán még azt is bizonyítja, hogy Isten sem mindenható.
Molnár Csaba: A dagerrotípia
Horror- vagy kísértettörténet, de nem sf.
Szélesi Sándor: Ambrose Gwinnett Bierce irodalmi…
Az író akkor a legjobb, ha saját dolgait, életét írja. Sajnos a rossz írókat és lusta szerkesztőket nem lehet kitenni a világból. De kellemes olvasmány…
Bojtor Iván: A Trianon-fraktál
Érdekes az írás szerkezete, sokat bíz az olvasóra, de ad hozzá kapaszkodókat. Egészen „mai” a történet. Talán ez lesz a jövő?
Márki István: Hídverés
Klasszikusan megírt, kissé hosszúra engedett történet. Tömörebben sokkal hatásosabb lett volna.
Varga Csaba Béla: Kis dolgaink
Nagyon sokat markol, és ez szétveri a szerkezetet. Erősebb kézzel kellett volna összefogni a dolgokat. Sajnos megint beigazolódott a régi igazság: a kevesebb több.
Czövek Andrea – Pusztai Andrea: Nélküled a világ
Jó történet, de összefogottabban is lehet vívódni. Nagyon jól ábrázolja a viszonylagosságot, amivel mi is bajban vagyunk a hétköznapjainkban…
Fedina Lídia: A hullám
Katasztrófák tömegében bolyonganak a szereplők. Jó karakterek és jól megírt résztörténetek. De a vége felé már az olvasó belefárad a sorscsapásokba. A szereplők ide-oda rohangálnak a csapások elől, bár tudják, azok akkor is megtörténnének velük, ha ülnek a fenekükön. A végmegoldás, mintha kis jutalom lenne szereplőknek, olvasóknak…
Kovács Attila: Nem tudjátok a napot és az órát
Hátborzongató antiutópia, nem teljesen szokványos megoldással. Jól olvasható…
Szűcs László: A szépek
Hangulatos történet. Nem lehet eldönteni, kívül vagy belül történt a változás, de ez nem is fontos…
Erdész Róbert: MyWord
Vidám történet, vidáman elmesélve. Jól kézben tartja a dolgokat, minden a helyén van, és működik.
Szilvási György: Itt vagyok!
Ébred a mesterséges intelligencia, nyomoz a nyomozó, és a történet fordulatos. Jól olvasható. Bár kicsit szokványos.
Hernád Péter: A szerkesztőségi robot
Jól megírt keretes történet. Nagyon ismeri a világot, amiről ír. Pont annyit mond el, amennyit szükséges…
Weiner Sennyey Tibor: Akasa, 2056
Romantikus lírai sf novella. Kevesebb romantika is megtette volna, és kissé hiányzott a világábrázolás.
Varga Csaba Béla: Anya csak egy van
Lendületes stílus, láttató képek. Jól van megírva. Más már nem is kell.
Benedek Szabolcs: Megint egy olyan karácsony
Sajnos elmeséli a történetet, nem a szereplők élik meg. Csak azt nem értem, egy űrállomásnak miért kell leszállni, nem az a feladata. Kicsit nosztalgikus a hangulat, rövidebben jobb lett volna.
Lovas Lajos: Anya befűt a Mikulásnak
Jól megírt, szarkasztikus történet, de a befejezése is inkább szürrealizmus, mint sf…
Molnár Csaba: A zsákos ember
Nem tudtam eldönteni, hogy beletartozik-e a tematikába… igazából nem.
Tom Anderson: A szelence
Sf-nek álcázott szösszenet. Egy komor vicc. Rövid, csak a lényegre koncentrált.
Antal József: A lélek mérnöke
A szerző – mint mindig – itt is kegyetlen és rosszindulatú. De mindezt menti az írástechnika maradéktalanul jó alkalmazása, és az, hogy nagyon ismeri az embert. Akár még biológiai sf-nek is tekinthető… Bárhonnan nézzük, csapdában vagyunk…
Benedek Szabolcs: Bóra
Elmondja a történetet, és nem hagyja a szereplőket cselekedni. Sok mindent aprólékosan beletömköd a mesébe, ami egyáltalán nem fontos, olyan hangulatot keltve ezzel: „látjátok ezt is tudom”. Nem lehet eldönteni bele tartozik-e az sf-be.
Bojtor Iván: Egy zikkurat transzformációi
Egy igazi science-fiction és annak a paródiája is egyben. Az olvasóra leginkább a felvetett kételyek hatnak, és a nyitott befejezés.
Kasztovszky Béla: Jóga
Kegyetlen történet. Az író a kissé hosszúra nyúlt meséléssel teszi a történetét nyomasztóvá. A hatalomról elmélkedik.
Lőrinczy Judit: Kukanap…
Ötletes, de nem sf.
Nemere István: Kalandor
Mesterkézből kikerült munkadarab. A sablonokat igen jól használja. Nem nagy mélység, de zökkenők nélkül olvasható.
Sirokai Mátyás: A fák színe előtt
Gyönyörű, lírai monológ, már majdnem vers, de sajnos nem sf. Pedig jó volna egyszer azt is olvasni az írótól, beleférne ebbe a költői nyelvezetbe.
Szélesi Sándor: A sarj
Ügyes, pergő, jól olvasható ujjgyakorlat. Kellő mennyiségű sf elemmel. Kis meskete…
Toochee: Zaj a rendszerben
Klasszikusan formált sf. Élvezet olvasni. A történeten túl még számos dolgot tudunk meg, de nem szájbarágós.
Varga Csaba Béla: Vízköpők itt nincsenek
Igen jól van megírva. Inkább horror, mint sf.
Buglyó Gergely: Üvöltő világ
Egy zombi történet. A végén van egy kis csavar, csattanó. De több mondanivaló is elfért volna benne. Lehet, nem is sf…
Emmerich Palmer: Európa Pandémia
Egyszerű, hatásos szöveg. Visszafogott, de nagyon tud hatni az olvasóra.
Kemese Fanni: A nagy alámerülés
Jól megírt történet, naplószerű mesélés. Sajnos az író azt elfelejti, hogy a szereplőjét jellemezze valamivel, így szinte véletlen derül ki, hogy az illető nő…
Kleinheincz Csilla: Depoteozis
A stear-punkos hozzáállás, és a szövegfordulatok úgy adnak idegen érzést, hogy az olvasó gyakran kiesik a szövegből. De érdekes történet.
Dushan Lechky: Alated
Nagyon szét van húzva a történet. Ha sok időt akarunk átfogni, inkább töredékekkel járjuk be az utat. Így végtelen filozofálgatás elszenvedői leszünk… És megint „mondjuk”, és nem „tesszük”.
Nagy Adrienn: A próbatétel
Ez az „amerikai filmszerkezet” az író munkáját könnyűvé teszi, az olvasót meg felidegesíti. A vége pedig a pofátlanság magasiskolája, mert kb. azt jelenti, „még párszor kis híján kiirtjuk őket, de ha bírják a kiképzést, akkor Isten neki, felvesszük őket a mi nagyon humánus szövetségünkbe”. Azon azért el kellene gondolkodni, hogy ezek után hogyan tudnak az emberek szemébe nézni, ha egyszer kiderülnek az előzmények. Persze igazán nem is tudjuk meg, mi, miért történt, pedig érdekes lett volna…
Nagy Gergely: Megfogni egy csillagot
Ma is vannak szexuális védekezési lehetőségek. Nem tudom elképzelni ezt az érintés nélküli világot, és a szerző nem is segít benne. A leszbikus szál nem zavaró, inkább az zavart, hogy nincsenek igazán ábrázolva a szereplők, és alig tudok meg róluk valamit.
Orosz Adél: Egy igazi hős
Realisztikusan induló történet, ami a végére szatírába fordul. A végéről visszatekintve minden érthetővé válik.
Sas Ágnes: A Sezerett negyed
Orwelli hangulatú világ. Jó lett volna ábrázolni a környezetét is, mert akkor nagyobb lett volna a mélysége.
Szaszkó Gabriella: Érzelemmentesen
Hagyományos „falanszter kitöltő” történet. Kicsit túlságosan leragad az érzelmeknél. Az persze nem igaz, hogy egy érzelemmentes világban lehet élni, de az ábrázolás hatásos, és az olvasó elgondolkodhat, hogy mindenféle műtét nélkül is vannak ilyen emberek ma is…
Hegedüs András: Tortuga
Nem sikerül a kigondolt világot teljes mélységében ábrázolni. Ez földhözragadttá teszi a történetet. Ilyen méretű technikai csodát biztosan nem az aranypalástosok hoztak létre. Ki kellett volna találni azokat a valakiket, akik mindezt adták és mozgatják. A felszín hatásos, de a mélysége nélkül mit sem ér…
Dávid Attila: Az állás…; Dávid Attila: Az idegen…; Dávid Attila: Költséghatékonyság
Három rövid, de nagyon jó szösszenet az eljövendő világról. Kis negyed-perces sf-ek.
Antal József: Hogyan népesítsük be a galaxist?
Fanyar irónia a hivatalokról, amik a jövőben sem változnak, csak több lesz a lehetőségük.
Demjén Zsófia: Nincs visszaút
Hagyományos, kalandos, felderítős sf, a hagyománytól eltérően női főhőssel. Jól olvasható.
Fedina Lídia: Maga a mennyország
Csavaros, hangulatos történet a végére még egy kis meglepetés is előkerül. Könnyen olvasható.
Valyon Tamás: Megfigyelők
Jól megírt történet, kis pontatlanságokkal. A végére az ufók beiktatása ahhoz segít hozzá, hogy az olvasó számára minden kiderüljön.
Somogyi György: A hetedik szoba
Parafrázis a Kékszakállú herceg vára című Bartók/Balázs Béla műre. De nem találja meg a mélységeket. Maradnak a közhelyek. Itt nincs miért elmondani „lásd ez az én birodalmam, messze látszó szép könyöklőm”. Több maradt a történetben, mint amit ki tudott hozni belőle a szerző…
F. Tóth Benedek: Hosszú út bolondjai
Komoly, lírai sf, ami szinte ismeretlen az irodalomban. Elsőre nem látszik logikusnak, de komoly belső kapcsolatok mozgatják. Élmény az olvasása.
Bukros Zsolt: Szeretni egy férfit
Kalandos, lendületes történet, egy megfordított világban, ami a történet savát-borsát adja. Vannak benne meglepetések, csattanók. Jó olvasni. Kiváló iparosmunka…
Kovács M. András: Determinia
Igazából egy négysoros vicc, nagyon elnyújtva. És minden kiszámítható. Nyelvileg sem ad semmi újat.
Királyházi Csaba: Az első állomás
Inkább hangulat, mint történet, de azt nagyon jól csinálja.
Vancsó Éva: Csempészáru
Nagyon jó technikával megírt történet. Bár még több irányba is el lehetett volna vinni, és más mélységeket is kibontani…
Trux Béla: Otthon
A szokásos eredetkereséses-novella. A baj az, hogy ott fejezi be a történetet, ahol el kellett volna kezdeni… kihagyott lehetőségek.
Holló-Vaskó Péter: Szeretetcsomag
Az ötlet akár egy regényt is elbírna a vállán, ami el lett baltázva egy kis katonai csihi-puhiért.
Michaleczky Péter: Membrán
Pergős történet, sok izgalmas rejtéllyel. Nagyon ismeri és használja is a formát. Élvezet olvasni.
Kovács Attila: Isten jelenléte
Inkább fantasy mint sf. A történet szereplői nem a nekik megfelelő nyelvet használják. Ez azért történhetett meg, mert az író vagy megfutamodott a feladattól, vagy a könnyebbik utat választotta. De sajnos ez az sf-ben gyakran előfordul.
Képes Gábor: A talajszint lakói
Izgalmas, furcsa, de jól megírt világ. Lírai a nyelvezete, ami csak kiemeli a történet és a világ szürrealitását.
Hát ennyi. Akiről „jót írtam”, az igazat ad nekem, akiről – szerinte rosszat –, az mérgelődik és boldogabb vidékekre kíván. De ez nem csak most és nem csak velem fordul elő először. Jó lett volna Oscar Wilde mondásához tartani magam: „Ha megtudom, hogy egy műről kritikát kell írnom, óvakodom elolvasni, nehogy befolyásoljon”. Hát itt és most hagytam magam befolyásolni.